A netsemlegességtől a farkát csóváló programig

Most látom, hogy majdnem egy hónapra eltűntem a blogról – elnézést mindenkitől! Amint véget ért a félév, megnyomtam az off gombot. Annyira fáradt voltam, hogy teljesen ki kellett kapcsolni. Az ünnepek is Amerikában teltek, de teli voltak utazással, jó ételekkel, jazzkoncertekkel, sétákkal, nézelődéssel és rengeteg pihenéssel.

Január elején visszatértünk a washingtoni bázisra, és azóta csendben folyik az élet. A suli csak január közepén kezdődik újra, a pénzünk nagy részét elköltöttük az utazásokra (jobb helyre nem is mehetett volna), odakint pedig meglehetősen hideg van, bőven volt időm elmerülni azokba a könyvekbe, amelyeket még ősszel gyűjtöttem össze, hogy mindenképpen el kell őket olvasni. Ez tehát most itt egy olvasónapló-féle. A listával még nem végeztem, természetesen, de röviden összefoglalom, amiket olvastam, hátha valaki kedvet kap hozzájuk.
Julia Angwin: Dragnet Nation
Az első néhány fejezet után kicsit csalódott voltam. A szerző a Wall Street Journal újságírója, és ő volt az, aki a Cato-konferencián meginterjúvolta a videón bejelentkező Edward Snowdent. Úgy éreztem, csak olyanról ír, amit már úgyis tudok: bárki bármit elolvashat, amit az interneten vagy emailben írok, egyetlen adatom sincs biztonságban és a reklámügynökségek és website-ok folyamatosan követik, merre kattintgatok az interneten és profilokat állítanak össze rólam. Figyel a Google, figyelnek a hackerek és figyelnek a kormányok is. De eddig azt gondoltam: ha érzékeny információkat kellene valakivel megosztanom, lennének rá eszközök, hogy titkosítsam a tevékenységemet. Nem nehéz az, csak érteni kellene hozzá.
Angwin könyvéből kiderül, hogy ez nincs így. A lényeg: elhatározza, hogy kitörli magát az összed adatbázisból és nem hagy több elektronikus nyomot maga után. Évek óta technológiáról ír, tehát nem kezdő – igaz, nem is profi hacker. De van pénze, asszisztense és hírneve, aminek köszönhetően mindenki azonnal szóba áll vele és segít neki. Mégsem sikerül neki. Rengeteg erőfeszítés után jön rá, hogy nem tud eltűnni az őt követők elől, még a legprofibb eszközökkel sem. Merthogy olyanok nem nagyon vannak, illetve ami van, az megbízhatatlan és bonyolult használni. A végén talál egy titkosított és egészen jól működő chatrendszert. Ez három program együttműködésén alapul. Már épp megörült neki, amikor kiderült: az egyik programot egy tinédzser írta évekkel ezelőtt, aki azóta orvostanhallgató és már nem talál önkénteseket, akik fenntartanák és fejlesztenék a programot.
Laura Denardis: The Global War for Internet Governance
Angwin szórakoztató könyvéhez képest, amelyen érződik, hogy újságíró írta, ez már-már nehéz és száraz. De annál alaposabb: sorra végigjára az internet kormányzásának és vezetésének minden oldalát, leírva, mi volt az előzménye és mik a legújabb kérdések. Rendszerezte az össze-vissza tudásomat az internet hátteréről és a nyitott kérdésekről. Rengeteg csata zajlik jelenleg a háttérben, amelyek meghatározhatják az internet jövőjét, és ezek közül csak egy az internet semlegessége – amiről egyébként februárban dönthet az FCC.
Andrew O’Hagan: Ghosting Julian Assange
Ez nem könyv, de már-már olyan hosszú, szóval megérdemli, hogy megemlítsem. Amikor annak idején elolvastam Assang híres-hírhedt, “nem jóváhagyott” önéletrajzát, az meglepően értelmes volt. Kerek, egész, jól felépített érvrendszerrel magyarázta el, miért alapította meg a WikiLeaks-et és hogy miért fontos, hogy az állampolgárok megvédjék a privát szférájukat az államtól, és hogy cserébe ők is megfigyeljék és ellenőrizzék a kormányukat.
O’Hagan volt a könyv szellemírója, aki sok év után úgy döntött, elmondja a történetet. Eddig Assange mellett állt, alapvetően szimpatizált vele, de leírja, hogyan zajlott a munka és miért is lett a könyv “nem hivatalos.” Az általa rajzolt kép erősen hasonlít a Domscheit-Berg könyvben olvashatóhoz: Assange egy zseniális, de idegesítő és a saját maga fontosságában elvesző alak.
Charles Severance: Python for Informatics
Ez egy tankönyv, a Coursera-kurzushoz használtam. Ingyen letölthető, és ha valaki az első lépéseket akarja megtenni a programozásban, annak nagyon jó. És hogy lehetne nem szeretni egy olyan tankönyvet, ami egy farkát barátságosan csóváló kutyához hasonlítja a neked épp hibaüzenetet küldő programot?
James Risen: State of War & Pay Any Price
Risenről már írtam korábban, most sikerült végre elolvasnom az előző könyvet is, amely miatt hat éve akarta kicsikarni belőle az amerikai kormány, ki volt a forrása. Épp a héten derült ki egyébként, hogy feladják a harcot: inkább nem idézik be a tárgyalásra, mert úgysem nyilatkozna. Most tehát elhárult a veszély, hogy Risennek börtönbe kell mennie, hogy megvédje a forrását.
Samuel G. Freedman: Letters to a Young Journalist
Az újságírás alapjairól szól, de hiába vagyok már 10 éve a szakmában (jaj, ez így leírva most nem tudom, nagyon jól vagy nagyon rosszul hangzik), rengeteg újatt tudott mondani. A NYT egykori riportere, a ki évek óta Columbia professzora, saját karrierjéből mond el történeteket, abból kiindulva ad tanácsokat a fiatal kollégáknak. Kicsit “amit mindig meg akartál kérdezni az újságírásról, de soha sem merted” hangulata van, ami nagyon szerethetővé teszi. Nem pont ilyen, de az egyik kedvenc példám: rendszeresen kiküldni a diákjait, hogy írjanak riportot egy helyi szegénykonyháról. Mind szívszaggató cikkeket írnak, csak egy dolgot felejtenek el: megkóstolni a levest, amit a hajléktalanoknak felszolgálnak.
(Decemberben egyébként voltam önkénteskedni egy templomban, ahol hajléktalanoknak főztünk. Közben is kóstolgattuk, a végén a maradékot meg megettük, az volt a mi ebédünk. Zelleres paradicsomleves, sonkás-sajtos szendvics, saláta és készen vett red velvet torta volt. Sokszor magamnak nem főzök ilyet, olyan jó volt. De gondolom nem mindenhol ilyen jó a menü.)
Gray, Bounegru és Chambers: The Data Journalism Handbook
Kicsit sok időt tölt azzal, hogy meggyőzzön, hogy az adatokkal való munka egyre fontosabb az újságírásban. De a második fele nagyon jó tippekkel és linkekkel vannak teli, amik megkönnyítik a munkát. Tényleg kézikönyv, vissza lehet menni hozzá, ha valamire szükség van.

Most látom, hogy majdnem egy hónapra eltűntem a blogról – elnézést mindenkitől! Amint véget ért a félév, megnyomtam az off gombot. Annyira fáradt voltam, hogy teljesen ki kellett kapcsolni. Az ünnepek is Amerikában teltek, de teli voltak utazással, jó ételekkel, jazzkoncertekkel, sétákkal, nézelődéssel és rengeteg pihenéssel.

Január elején visszatértünk a washingtoni bázisra, és azóta csendben folyik az élet. A suli csak január közepén kezdődik újra, a pénzünk nagy részét elköltöttük az utazásokra (jobb helyre nem is mehetett volna), odakint pedig meglehetősen hideg van, így bőven volt időm elmerülni azokba a könyvekbe, amelyeket még ősszel gyűjtöttem össze, hogy mindenképpen el kell őket olvasni. Ez tehát most itt egy olvasónapló-féle. A listával még nem végeztem, természetesen, de röviden összefoglalom, amiket eddig olvastam, hátha valaki kedvet kap hozzájuk.

Julia Angwin: Dragnet Nation

Az első néhány fejezet után kicsit csalódott voltam. A szerző a Wall Street Journal újságírója, és ő volt az, aki a Cato-konferencián meginterjúvolta a videón bejelentkező Edward Snowdent. De eleinte úgy éreztem, csak olyanról ír, amit már úgyis tudok: bárki bármit elolvashat, amit az interneten vagy emailben írok, egyetlen adatom sincs biztonságban és a reklámügynökségek és website-ok folyamatosan követik, merre kattintgatok az interneten és profilokat állítanak össze rólam. Figyel a Google, figyelnek a hackerek és figyelnek a kormányok is. De eddig azt gondoltam: ha érzékeny információkat kellene valakivel megosztanom, lennének rá eszközök, hogy titkosítsam a tevékenységemet. Nem nehéz az, csak érteni kellene hozzá.

Angwin könyvéből kiderül, hogy ez nincs így. A lényeg: elhatározza, hogy kitörli magát az összed adatbázisból és nem hagy több elektronikus nyomot maga után. Évek óta technológiáról ír, tehát nem kezdő – igaz, nem is profi hacker. De van pénze, asszisztense és hírneve, aminek köszönhetően mindenki azonnal szóba áll vele és segít neki.

Mégsem sikerül neki. Rengeteg erőfeszítés után jön rá, hogy nem tud eltűnni az őt követők elől, még a legprofibb eszközökkel sem. Merthogy olyanok nem nagyon vannak, illetve ami van, az megbízhatatlan és bonyolult használni. A végén talál egy titkosított és egészen jól működő chatrendszert. Ez három program együttműködésén alapul. Már épp megörülne neki, amikor kiderül: az egyik programot egy tinédzser írta évekkel ezelőtt, aki azóta orvostanhallgató és már nem talál önkénteseket, akik fenntartanák és fejlesztenék a programot.

Laura Denardis: The Global War for Internet Governance

Angwin szórakoztató könyvéhez képest, amelyen érződik, hogy újságíró írta, ez már-már nehéz és száraz. De annál alaposabb: sorra végigjára az internet kormányzásának és vezetésének minden oldalát, leírva, mi volt az előzménye és mik a legújabb kérdések. Rendszerezte az össze-vissza tudásomat az internet hátteréről és a nyitott kérdésekről. Rengeteg csata zajlik jelenleg a háttérben, amelyek meghatározhatják az internet jövőjét, és ezek közül csak egy az internet semlegessége – amiről egyébként februárban dönthet az FCC.

Andrew O’Hagan: Ghosting Julian Assange

Ez nem könyv, de már-már olyan hosszú, szóval megérdemli, hogy megemlítsem. Amikor annak idején elolvastam Assang híres-hírhedt, “nem jóváhagyott” önéletrajzát, az meglepően értelmes volt. Kerek, egész, jól felépített érvrendszerrel magyarázta el, miért alapította meg a WikiLeaks-et és hogy miért fontos, hogy az állampolgárok megvédjék a privát szférájukat az államtól, és hogy cserébe ők is megfigyeljék és ellenőrizzék a kormányukat.

O’Hagan volt a könyv szellemírója, aki sok év után úgy döntött, elmondja a történetet. Eddig Assange mellett állt, alapvetően szimpatizált vele, de leírja, hogyan zajlott a munka és miért is lett a könyv “nem hivatalos.” Az általa rajzolt kép erősen hasonlít a Domscheit-Berg könyvben olvashatóhoz: Assange egy zseniális, de idegesítő és a saját maga fontosságában elvesző alak. Ha csak fele igaz annak, amit O’Hagan ír, akkor biztosak lehetünk benne: egyedül neki köszönhető az Assange-könyv összeszedettsége.

Charles Severance: Python for Informatics

Ez egy tankönyv, a Coursera-kurzushoz használtam. Ingyen letölthető, és ha valaki az első lépéseket akarja megtenni a programozásban, annak nagyon jó. És hogy lehetne nem szeretni egy olyan tankönyvet, ami egy farkát barátságosan csóváló kutyához hasonlítja a neked épp hibaüzenetet küldő programot?

James Risen: State of War & Pay Any Price

Risenről már írtam korábban, most sikerült végre elolvasnom az előző könyvét is, amely miatt hat éve akarta kicsikarni belőle az amerikai kormány, ki volt a forrása. Épp a héten derült ki egyébként, hogy feladják a harcot: inkább nem idézik be a tárgyalásra, mert úgysem nyilatkozna. Most tehát elhárult a veszély, hogy Risennek börtönbe kell mennie, hogy megvédje a forrását.

Samuel G. Freedman: Letters to a Young Journalist

Az újságírás alapjairól szól, de hiába vagyok már 10 éve a szakmában (jaj, ez így leírva most nem tudom, nagyon jól vagy nagyon rosszul hangzik), rengeteg újatt tudott mondani. A NYT egykori riportere, a ki évek óta Columbia professzora, saját karrierjéből mond el történeteket, abból kiindulva ad tanácsokat a fiatal kollégáknak. Kicsit “amit mindig meg akartál kérdezni az újságírásról, de soha sem merted” hangulata van, ami nagyon szerethetővé és hasznossá teszi. Az egyik kedvenc példám: rendszeresen kiküldni a diákjait, hogy írjanak riportot egy helyi szegénykonyháról. Mind szívszaggató cikkeket írnak, csak egy dolgot felejtenek el: megkóstolni a levest, amit a hajléktalanoknak felszolgálnak.

(Decemberben egyébként voltam önkénteskedni egy templomban, ahol hajléktalanoknak főztünk. Közben is kóstolgattunk, mert a fűszerezést el kellett találni, a végén a maradékot meg megettük, az volt a mi ebédünk. Zelleres paradicsomleves, sonkás-sajtos szendvics, saláta és készen vett red velvet torta volt. De gondolom nem mindenhol ilyen jó a menü, és persze ez csak vasárnap van, és a többi nap is enni kell valahol.)

Gray, Bounegru és Chambers: The Data Journalism Handbook

Kicsit sok időt tölt azzal, hogy meggyőzzön, hogy az adatokkal való munka egyre fontosabb az újságírásban – erről már nem kell meggyőzni. De a második fele nagyon jó tippekkel és linkekkel vannak teli, amik megkönnyítik a munkát. Tényleg kézikönyv, vissza lehet menni hozzá, ha valamire szükség van.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s