Negyvenkilenc percig tart és kevesebb mint két dollárba kerül errefelé az út Amerika két vége között. Most nem a keleti parttól autózunk a nyugatiig, az út rövidebb: csak fel kell szállni a J4-es buszra Bethesdában és máris suhanunk egy másik világ, College Park felé.

Amerikából nem egy van, hanem nagyon sok. Vannak fehér és fekete városok és van, ahol csak spanyolul beszélnek. Van, ahol kézzel fogható a gazdagság, és van, ahol reggelire sem futja. Van, ahol az élet középpontja a templom, és van, ahol az emberek legfeljebb a legújabb tudományos kutatásoknak hisznek.

Bethesda az ország egyik leggazdagabb települése. Washington D.C. egyik külvárosa ez, ahol látványos a jólét. Az utcák tiszták, az épületek újak, a járdát tökéletes és ízléses térkő fedi. Ha valahol felfordulás van, az csak azért lehet, mert ott új luxuslakópark épül. Az emberek jól öltözöttek, sokat költenek a megjelenésükre. Ősszel elmentem a bethesdai művészeti vásárra, naivan valamiféle kézműves-kirakodós eseményre számítva. Ám itt a patikatiszta, hófehér sátrakban nem filléres fülbevalók voltak, hanem sok száz dolláros fotónyomatok, festmények és néhol 3-4 ezer dolláros szobrok. Az érdeklődő közönség pedig jórészt fehérekből állt, akik nem csak nézelődtek, de vásároltak is.

Bethesdában az egy főre eső átlagjövedelem évi 85 ezer dollár, egy háztartásra számítva 141 ezer dollár. Innen indul a J4 College Park felé, ahol az egy főre eső átlagjövedelem 18 ezer dollár, az egy háztartásra eső pedig 56 ezer dollár és ahol a lakosság közel 20 százaléka él a szegénységi küszöb alatt. Bethesdában ez 3 százalék. College Park az a város, ahol a rablások és a fegyveres erőszak mindennapos. Az egyetem hetente küld a diákok telefonjára, így az enyémre is a figyelmeztetéseket arról, hogy hol voltak betörések vagy kit és mikor támadtak meg az iskola környékén.

A J4 buszvonalat 2002 tavaszán indították, hogy Bethesdából és a környékéről könnyebben meg lehessen közelíteni a marylandi egyetemet (UMD) College Parkban. A 38 ezer diákot oktató UMD több mint tízezer embernek ad munkát, ezzel a környék egyik legnagyobb munkáltatója. Sok professzor lakik Bethesdában, de a diákok közül is okan laknak a busz vonalán Silver Springben, Takomában vagy a többi külvárosban. Ilyen sok diáknak képtelenség a campuson szállást adni, de még csak College Park sem elég ahhoz, hogy mindenki találjon lakást, így a környező városokból járnak be a hallgatók, a tanárok és a többi alkalmazott is.

Én két féléven át jártam a J4-essel College Parkba minden reggel. A megálló, ahol felszálltam, negyedórára van a bethesdai végállomástól, és itt még általában csak őszes hajú, de látványosan sportos és egészésges életet élő professzorok ülnek a buszon jegyzetekbe vagy laptopjukba temetkezve. Silver Springnél kezd megtelni a busz diákokkal, akik hatalmas hátizsákokkal és kezükben-fülükben okostelefonnal szállnak fel.

Silver Spring egyébként nem csak földrajzilag van félúton a J4 két vége között. Nem olyan gazdag és drága, mint Bethesda, és sokkal színesebb is annál. De rohamosan fejlődik és egyre több fiatal költözik be a földből gombamód kinövő, csillogó apartmanházakba.

A busz Silver Spring magasházai és irodaépületei közül barátságos fás-erdős környéken halad tovább. Szépen nyírt pázsitok, nagy autók, több emeletes, vörös téglás családi házak vannak erre.

Ezután széles sugárútra fordul a busz, érintve Takoma Park szélét majd egyenesen be Langley Park városába. A látvány drasztikusan megváltozik: kopott kis üzletek, nyíratlan pázsitok, idősebb autók. Langley Park a térségben a drog- és emberkereskedelem központja, a marylandi újságíró-hallgatók egy csoportja is ennek a témának járt utána a tavaszi félévben. Az egyik afrikai, szintén Humphrey-ösztöndíjas kolléganő tavaly, közvetlenül az érkezésünk után minden figyelmeztetés ellenére sétára indult éjjel Langley Parkban. A rendőrök hamar felfigyeltek az egyedül bóklászó nőre, és saját érdekében bevitték az őrsre és ott tartották, amíg nem jött érte valaki, hogy hazavigye.

A busz utazóközönsége is ezen a környéken lesz színes. Afrikaiak és spanyol ajkúak szállnak fel, sokan UMD feliratos, hímzett pólóban. Az egyetemen dolgoznak adminisztratív munkakörben, a menzákon vagy a hatalmas terület karbantartásán.

Takoma Népköztársaság vs. College Park

Errefelé már olyan gyorsan változik a környék, hogy tíz perc sem kell ahhoz, hogy egyik világból a másikba érjünk. Ha vasárnap reggel kimegy az ember a Silver Springtől egy ugrásra fekvő Takoma Parkban megrendezett termelői piacra, először az áraktól lesz rosszul. Egy kis doboz (körülbelül 20 deka) paradicsom 5 dollár, és a kulcsfontosságú kovászolnivaló uborkából is ugyanennyi fél kiló. A vásárlóközönség kizárólag fehérekből áll, akik a természtes- és biotermékeket keresik. Jómódú fiatal családok és egyedülálló hipszterek környéke ez, akik meg tudják fizetni az ötdolláros uborkát, majd utána beülnek egy biokávéra az egyik biokávézóba.

Takoma Park egyébként a évtizedek óta Washington és környéke legliberálisabb városa, amely már a hetvenes években otthont adott a helyi leszbikus közösségnek és 1983-ban atommentes övezetté nyilvánította magát. Ez azt jelenti, hogy nem vásároltak olyan cégektől, amelyek bármilyen módon részt vettek nukleáris fegyverek feljesztésében vagy annak finanszírozásában. Ennek következtében például hónapokig dobozokban álltak a könyvtár új számítógépei 2012-ben, mert rossz cégtől vették őket.

A városvezetés nem vesz palackos vizet (környezetvédelmi okokból), az önkormányzati épületeken napelemek vannak és a város saját kukoricasilót üzemeltet, mert sokan a szénhidrogének helyett inkább azzal fűtenek télen. A polgármester, Bruce R. Williams homoszexuális, és a 18 ezres városban él Barack Obama három kulcsfontosságú munkatársa is. A Washington Post kérdésére Cecilia Munoz, a Fehér Ház közpolitikai igazgatója elmondta: amikor reggelente munkába autózik, semmiképp sem néz rá az okostelefonjára, mert ha nem az útra figyel, a végén még elüti a szintén a 16. utcán a munkahelyére bicikliző Denis McDonough kabinetfőnököt vagy Tom Perez munkaügyi minisztert. Nem hiába mondják: Takoma Park a legdemokratább demokrata város egész Amerikában. És ráadásul színes: a lakosságnak csak fele fehér, 35 százaléka fekete és 15 százaléka spanyol ajkú.

De a vasárnapi biopiacon ez nem látszik, ott szinte csak fehérek vásárolnak. Ám nem kell messzire menni a teljesen más hangulatú piacoláshoz: szerda délutánonként tíz percre onnan College Park egyik mellékutcáját zárják le egy termelői piac számára. A zöldségek jó része itt is organikus és vegyszermentes. De az árusok és a vásárlók is spanyolul beszélnek egymással, az angol itt csak a második nyelv. Az egyik sátorban szabadtéri tűzhely áll, füst és kajaillat száll fel: 3 dollárért be lehet lakmározni pupusából, a vastag salvadori kukoricatortillából, amelyre sajtot, paradicsomszószt és savanyúságot tesznek. A főleg latinókból álló közönségbe feketék keverednek, azt pedig fel is adom, hogy a nyelvi kavalkádot megértsem. Itt már sok az olyan afrikai is, aki frissen érkezett szomáliai vagy etióp bevándorló, őket esélyem sincs megérteni.

A piac kicsi, de az áru szebb, mint Takomában, és az egésznek van egy kis fesztivál-hangulata. És a kovászolni való uborkából is csak három dollárba kerül egy font.