Az amerikai sajtó berkeiben ma az az egyik legnagyobb kérdés: az Obama-kormányzat tényleg börtönbüntetést kér-e egy újságíróra azért, amiért nem adja ki egy cikkének, illetve könyvének forrását.

Obama különösen erős kézzel csap le a kormányzati titkokat kiszivárogtatókra, illetve az újságírókra, akik az információkat nyilvánosságra hozzák. Obama kormánya már nyolc kormányzati alkalmazott ellen emelt vádat az 1917-es kémkedési törvény alapján – ez több, mint amennyi ellen az összes eddigi elnök együttvéve eljárást indított. (Erről a témáról csináltam egy interjút Geoffrey Cowan amerikai jogászprofesszorral a tavasszal, itt a link >>> )

A szigornak újságírók is “áldozatául estek.”A legismertebb eset James Risené. A The New York Times riportere 2003-ban szerzett tudomást az amerikai hatóságok titkos, bírói felhatalmazás nélküli, amerikai állampolgárokat is megcélzó lehallgatási programjáról. Kollégájával, Eric Lichtblau-val közösen írtak is róla egy cikket, de azt a NYT két évig fektette, mivel a Bush-kormányzat szerint nemzetbiztonsági érdekeket sértett.

Risen egy darabig küzdött, majd úgy döntött, könyvet ír az esetről, hogy csakazértis megjelentethesse a sztorit. A NYT a State of War című könyv 2006 januári megjelenése előtt mégis lehozta a cikket – nem akarták, hogy saját újságírójuk halássza el a sztorit előlük. A könyv a 2001 szeptember 11-e után felduzzadt nemzetbiztonsági intézmények túlkapásairól és hibáiról szól.

Risen Pulitzer-díjat kapott a cikkért, a könyv pedig bestseller lett. A Bush-kormány azonban őrjöngve kezdte keresni a kiszivárogtatókat. Nem volt elég ugyanis, hogy a lehallgatási programokra fény derült, Risen könyvének egyik fejezete beszámolt arról is, hogy a CIA hogyan rontott el egy akciót, amely az iráni atomprogramot szabotálta volna.

Az iráni sztori kiszivárogtatásával az egykori fedett CIA-ügynököt, Jeffrey Sterlinget vádolják. Az igazságügy-minisztérium hat éve küldte az első idézést Risennek. Arra próbálják kényszeríteni, hogy tanúskodjon Sterling ellen. Az ügyészség akkor sem eresztette, amikor Obama került hatalomra.

Risen azóta sem hajlandó tanúskodni, már a legfelsőbb bíróságig is elment az ügyével. A testület azonban nem hallgatta meg, így megint Obamánál, illetve az igazságügy-minisztériumnál a labda: kérnek-e börtönbüntetést Risenre, ha nem tanúskodik?

A nyilatkozatok arra utalnak, hogy talán nem. Eric Holder főügyész és igazságügy-miniszter korábban kijelentette, hogy amíg ő ül azon a poszton, újságíró nem megy börtönbe. (Holder már nem sokáig főügyész, utódjául az elnök Loretta Lynchet jelölte.) Néhány hete, burmai útján egy újságírói kérdésre Barack Obama is úgy válaszolt: újságírók nem fognak börtönbe menni csak azért, mert a munkájukat végzik.

Bármi áron

Risen legújabb könyvének címe – illetve utószava – is erre az ügyre utal. A cím ugyanis “Pay Any Price” , azaz, mint elmagyarázza, folytatni kell az írást, bármi áron, és ezért semmilyen ár sem drága.

Az új könyv is a felduzzadt amerikai nemzetbiztonsági világ túlkapásairól, illetve inkompetenciájáról szól. Néhány sztorira nincs jobb szó, mint az agyrém. Olvashatunk például egy csalóról, aki éveken át elhitette a a hárombetűs ügynökségekkel, hogy képes megfejteni az Al-Dzsazíra hírtelevízió logójában kódolt üzeneteket, amelyek a következő 9/11 titkát rejtik. Risen szerint Geroge W. Bushnak konkrétan két repülőgép lelövését is javasolták a logóban talált “információk” alapján.

Az utolsó fejezet Diane Roark-ról, egykori kongresszusi alkalmazottról szól, akinek a feladata az NSA felügyelete volt. Roark 9/11 után nem sokkal tudomást szerzett arról, hogy a Bush-kormányzat bírói engedély nélkül, újonnan kifejlesztett eszközökkel készül lehallgatni amerikaiakat is.

Roark megpróbált értesíteni mindenkit, akit csak tudott a washingtoni politikai eliten belül, és megállítani az illegális lehallgatásokat. Azt hitte, csak az NSA vezetői túlbuzgóak, de hamar kiderült számára, hogy az utasítás legfelülről jött. Elszigetelődött, nem jutott semmire. A sajtóhoz nem ment el az információval, inkább elköltözött vidékre. Itt sem lett nyugta: az FBI egy ideig őt gyanúsította azzal, hogy Risennek szivárogtatott. Még mindig nem kapta vissza a razzia során lefoglalt tárgyai egy részét.

Obama elnöksége alatt kiterjedtebb lett a megfigyelés

Risen két hete a washingtoni Center for Democracy & Technology (CDT) nevű, az internet szabadságáért küzdő szervezet meghívására beszélt a könyvéről. Risen halk szavú és szerény, a rövid eseményen az utolsó fejezetről és Diane Roark-ról beszélt a legtöbbet. Szerinte ez a történet azért fontos, mert megmutatja, hogy nincs igaza azoknak, akik szerint Edward Snowdennek a rendszeren belül, azaz főnökei felé kellett volna jeleznie, amivel elégedetlen. Roark ugyanis ezzel próbálkozott, és mindenütt csak elutasítás és kirekesztés lett a jussa.

Risen szerint Snowden hatalmas szolgálatot tett az amerikai népnek azzal, hogy nyilvánosságra hozta a titkosszolgálatok megfigyelési gyakorlatát. Risen szerint a Snowden-iratok azt mutatják meg, hogy milyen hatalmasra nőtt a titkosszolgálatok megfigyelési képessége és kíváncsisága 2005 óta, amióta az ő sokat emlegetett cikke megjelent a lehallgatásokról. Nem utolsósorban Snowden arra is rávilágított, hogy Barack Obama elnöksége alatt mennyivel kiterjedtebbek lettek ezek a programok.

Risen nagyon rossz véleménnyel van Obamának arról a gyakorlatáról, hogy minden kiszivárogtatót el akar hallgattatni. Elmondta: 2001 előtt, ha valaki kapott egy tippet nemzetbiztonsági ügyekben, akkor megírta a cikket majd elment a kormányhoz, és tárgyalásokba kezdtek arról, mi az, ami valóban fenyegeti a nemzetbiztonságot, azaz mely részeket nem kellene megjelentetni. A kormány kicsit fenyegetőzött, hogy felelősségre vonja a kiszivárogtatót, de végül általában nem történt semmi.

Ma ez már nem így van. Risen szerint Obama egy túlnyomásos kuktára próbálja rászorítani a fedőt, aminek nem lesz jó vége, és a legjobb esetben is csak átmeneti megoldást jelent. Risen szerint ez a hozzáállás máris rengeteg kárt okozott, mert számos forrás már nyilvános adatokat sem mer átadni az újságíróknak, mert kirúgástól fél. Titkos adatokat pedig még kevésbé hajlandók kiadni, ezért nagyon sok forrás elapadt, pedig vannak ügyek Risen szerint, amelyek igeni a közvéleményre tartoznak, amikor szükség van a közérdekű adatbejelentőkre (whistleblowerekre).

A közönség egyik kérdésére elmondta: neki még maradt néhány forrása, mert még mindig vannak olyanok a kormányzatban, akiknek elege van abból, amit látnak, és nyilvánosságra akarják hozni. És addig, amíg ezek az emberek azt látják, hogy kész akár börtönbe is menni a értük, hajlandók beszélni.