Vigyázat, süketelés! Jon Stewart búcsúja

Tizenhat év után, csütörtök este elbúcsúzott közönségétől Jon Stewart komikus, a Comedy Central csatorna legismertebb alakja. Az egyórás búcsúműsor végén Stewart még egyszer odafordult közönségéhez, és összefoglalta, amit már több mint másfél évtizede sulykol: kedves néző, mindenki rengeteg sületlenséget próbál veled megetetni, csak hogy elterelje a figyelmed a lényegről. De ha éber vagy, hamar kiszűrheted, mert a süketelők egyre lustábbak, és egyre rosszabbul végzik a dolgukat.

Stewart tizenhat éven át hetente négyszer vette végig a nap híreit és mutatott rá kegyetlen őszinteséggel a sületlenségekre. Komikusként nem kötötte semmiféle szabály, kimondhatta azt is, amit az újságírók nem. Politikai szimpátiáját sosem titkolta, ami további szabadságot adott neki. De ez nem jelentette azt, hogy kritikátlanul viszonyul a demokrata párthoz. Sokan féltek tőle, hogy Obama megválasztásával elveszíti a műsor az élét, de nem így lett. Az elnök és a demokraták is gyakori célpontjai voltak.

Jon Stewart néhány év alatt a városi fiatalok egyik legfontosabb hírforrása lett. Kulturális hatása sokkal mélyebb, mint egy egyszerű komikusé. A Washington Post egy cikke szerint Stewart visszavonulásával fontos iránytűt veszít el Amerika . De nincs tragédia, hiszen már mindenki megtanulta, hogyan viszonyuljon csípős humorral és iróniával a hírekhez. A Twitter és az internet többi része is teli van szarkasztikus kommentekkel a médiáról és a politikusokról. Amerika megtanulta a leckét. Pont néhány hete hallottam én is egy amerikai ismerőstől, akinek minden második mondata honfitársait kritizálta, hogy nem akar ő senkit bántani. “Ez csak humor, mint Jon Stewartnál” magyarázta. Egy fiatal újságíró-ismerős pedig azt írja a Facebookon: amióta csak az eszét tudja és követi az amerikai politikai híreket, Jon Stewart mindig “ott volt mellette.” Most úgy érzi magát, mint egy kisgyerek, akinek elengedték a kezét és meg kell próbálnia egyedül járni.

Stewart csütörtök éjjel még egyszer elmagyarázta, miért kell vigyázni a süketelőkkel. A mindennapos, apró füllentések mellett vannak ugyanis a veszélyes hazugságok. Az egyik ilyen, amikor jól hangzó hívószavak mögé rejti valaki a lényeget. A “bio muffin” sokkal jobban hangzik mint a “gyárban készült cukros zabgolyó” és a “Patrióta-törvény” is sokkal jobban hangzik, mint a “Eléggé be vagy-e már ijedve ahhoz, hogy engedd, hogy megnézzem, kiket hívtál telefonon.

“Ha valamire azt írták, “szabadság, igazságosság, család, egészség, Amerika” akkor azt alaposan körbe kell szimatolni. Nagy rá az esély, hogy olyan helyen készült, ami nyomokban sületlenségeket is tartalmaz” magyarázta Stewart búcsúzóul.

A veszélyes süketelés másik fajtája, amikor a lényeget többezer oldalas bonyolult szövegbe rejtik. Ilyen a telefontársaságok több száz oldalas szerződési feltételei, vagy a bankok működését vagy a kampányfinanszírozást szabályozó sokezer oldalas törvény. Úgysem olvassa el senki.

És végül ott a “végtelen lehetőségek süketelése”, mondja Stewart. Akik ezt használják, azok azzal magyarázzák, hogy nem csinálnak semmit, hogy folyamatos és végtelen kérdések sorát teszik fel. “Nem tehetünk semmit a klímaváltozás ellen egészen addig, amíg minden egyes ember a világon egyet nem ért azzal, hogy a melegházasságot megakadályozó vakcinák nem vezetnek ahhoz hogy a gyermekeink olyan kecskéket fognak feleségül venni, akik a fegyvereinket akarják” hozott egy példát Stewart.

Figyelni kell tehát, mert süketelés vesz minket körbe. De Stewart szerint nem nehéz rajta kapni a süketelőket. És ráadásul mindez még jó móka is.

Advertisement

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s