A képen a kezdetek, szeptemberben. Egy bőrönddel érkezve már ennyinek is örül az ember az üres lakásban… 

Amikor tavaly augusztusban beköltöztünk szeretett Silver Springi lakótelepünkre, a programigazgatónk mondta, hogy érdemes naponta legalább egyszer lezarándokolni az alagsorba, mert aki költözik, ott hagyja a bútorokat, amikre nincs szüksége. Te meg csak megfogod és felhozod.

Az ingyen elvihető cuccok sarkát semmi sem jelölte, de mindenki tudta, hogy melyik az. És tényleg működött. Mivel augusztus-szeptemberben nagy a költözködés az egyetemi tanév kezdete miatt, egyetlen hét alatt szereztünk egy könyvespolcot, két dohányzóasztalt, egy állólámpát, egy mikrót és rengeteg konyhai eszközt, teljesen ingyen. A lakás felét az alagsorból rendeztük be.

Egyedül a matracokkal, párnákkal meg kanapékkal kell vigyázni, mert New York után Washingtont is kezdi elérni az ágyipoloska-fertőzés, és ilyen holmikat nem ajánlatos ismeretlen forrásból szerezni. Azt hiszem, végül egyedül matracot kellett venni, mert kanapékat, ebédlőasztalt, rengeteg tányért és poharat kaptunk korábbi ösztöndíjasoktól és a washingtoni magyaroktól. Utóbbiak nagyon sokat segítettek a beköltözésnél, mindig hálás leszek nekik.

Karácsonykor kaptuk a legnagyobb “ajándékot”, egy nagyképernyős tévét. Priyali csak a szemetet vitte le december 24-én este a karácsonyi vacsora előtt, akkor találta a kedvenc sarkunkban. Feltehetően valakik új, lapos képernyős tévét vettek karácsonyra, a régit meg levitték. Böhöm nagy, nem HD és kicsit szellemképes a bal oldala, de a miénk.

Valamikor a télen hivatalossá vált a cseresarok. A menedzsment kitett egy asztalkát a sarokba, hogy az apró cuccokat is kényelmesen és tisztán ott lehessen hagyni, és két A4-es cetlit is ragasztott fölé, elmagyarázva a “FreeCycle Corner” lényegét.

Ma reggelre pedig abszolút hivatalos lett minden: laminált, szépen nyomtatott lapon magyarázza el a vezetés, hogy mennyire király és kúl mindenki, aki itt csereberél. Azt mondjuk nem értem, mi köze van ennek a freecycle.org cserebere-oldalhoz, amit odaírtak a végére, mindenesetre jól hangzik.

A mai napig mindig megnézem a sarkot, amikor leviszem a szemetet, pedig mostmár a másik irányon kell lassan gondolkodnom. De jó érzés, hogy amikor hazamegyek, nem kell semmit kidobni. Csak leviszem az alagsorba, és valaki örülni fog neki.