Már megint izgalmas hét van mögöttünk – John McCain és Colleen Bell elorozták az időmet a blogolástól.

A hétfő kora esti szavazás után, amelyen a szenátus arról szavazott hogy befejezi a vitát és másnap végre tényleg szavazni fog az Argentínába és a Magyarországra szánt nagykövetekről, sok izgalomra nem számítottam. Félig kész cikkel ültem neki a kedd reggeli közvetítést nézni a C-SPAN elé. (Még korábban írtam arról, hogyan is osztják a kényelmes nagyköveti posztokat, ez itt fellelhető >>>)

Szerencsére a előbb bekapcsolódtam, mint ahogyan a szavazás elkezdődött volna, így már John McCain első, Orbán Viktor rendszere ellen elmondott hosszabb beszédét is teljes egészében végighallgattam.

Már ekkor látszott, hogy a konzervcikket erősen át kell majd írni. Így is lett, de persze megindult a nyelvi elemzés a teljes magyar sajtóban: akkor most Putyint vagy Orbánt nevezte McCain újfasiszta diktátornak? Nyelvészkedés helyett inkább úgy döntöttem, írok McCain sajtósának – ugyan, döntse már el a teljes magyar sajtó vitáját. Ezt meg is tette, a válasz pedig az volt: főnöke Orbánra gondolt amikor csúnyákat mondott.

Ezt McCain kommunikációs igazgatója még azelőtt megtette egyébként, hogy Kovács Zoltán közölte volna, hogy szerinte biztosan Putyinra gondolt, ezért majd ő is rákérdez. Nos, biztosan nem olvas sem minket, sem a 444-et, ahol Brian Rogers válasza már órák óta kint volt.

Tegnap pedig otthoni idő szerint éjjel, nekem még kényelmes kora este beesett a postafiókomba McCain közleménye a magyar demokrácia állapotáról, amelyben már nincsenek újfasiszták és diktátorok, de hasonlóan kemény.

A botrány természetesen az amerikai sajtó figyelmét sem kerülte el, de álljon itt a hét lezárásaként Jon Stewart zseniális szerda esti darabja az ügyről. Külön érdemes figyelni a fehér házi szóvivő küzdelmére!

***UPDATE***

Mégsem csak McCain hete volt, ma kijött a Freedom House jelentése az internet szabadságáról, erről írtam is az American Journalism Review-nak!

***UPDATE***