Bevallom, hogy amikor elkezdtem ezt a blogot, azt hittem, majd megint olyan könnyedén és sokat fogok írni, mint 2006-2007-ben Hartfordból. Bármi szembe jött, megírtam – csak abba nem gondoltam bele, hogy akkor nem újságírást tanultam, és a Népszabadságnak sem írtam!
Grafomán vagyok ugyan, de annyi betű kerül ki az ujjaim alól nap mint nap, hogy ide már nem jut energia. Meg néha téma sem – a jobbak mind valamilyen újságban landolnak. Szerencsére, persze, csak rosszul érzem magam, hogy nem írok ide.
Ráadásul izgalmas két hét volt! Lezajlottak a félidős választások Amerikában, ami elé írtam egy nagyobb riportot, kidühöngtem magam a Twitter és a magyar politikusok ügyében, mint itt is a blogon. Még előtte volt szerencsém Szijjártó Péterhez és megkérdeztem egy szakértőt az amerikai-európai szabadkereskedelmi tárgyalásokról is.
Jól célzott hirdetés: Metrómegálló a kongresszusi képviselők irodája mellett – a téma a szabadkereskedelmi tárgyalások Európával és Ázsiával
Később elméláztam azon is, hogy alapvetően miért is volt ilyen unalmas ez a választás itt Amerikában, annak ellenére, hogy a tévékben nagyon drámaian adták elő.
És amikor már alig álltam a lábamon, mert az ösztöndíj-program éves nagy konferenciáján okosítottak ötödik napja, elmentem a Fehér Házhoz a netsemlgességért tartott tüntetésre, mert iszonyúan érdekel és mert még annál is fontosabb, meg persze azért, mert a magyar internetadó elleni tüntetőket emlegették példaképekként.
És persze a héten ott volt a Kertész Imre-ügy, ahol sikerült megszólaltatnom a New York Times újságíróját, aki az említett interjút készítette.
És angolul is!
Próbálok minden lehetőséget megragadni arra, hogy angolul is írjak. Megint megjelent egy cikkem az American Journalism Review-ban az új orosz “propaganda-weboldal”, a Sputnik.com indulásáról.
A UMD Merrill Humphrey ösztöndíjasainak a blogjára pedig megírtam a kalandjaimat arról, mennyire tartottam attól, hogy elkezdjek akár alapszinten programozni tanulni. Végül beadtam a derekam, hogy miért, annak a titka 25 évvel ezelőttre nyúlik vissza! Lehet, hogy ezt magyarra fordítva ide is felteszem majd.
Az elmúlt két hétben ezek mellett soksok más is történt, ami majd hamarosan ide jön a blogra!