Mostanában messze nem tudok annyit írni ide a blogra, mint szeretnék – kicsit giccses hasonlattal mondhatnám azt, hogy beborított a munka, mint az őszi falevelek Washingtont.
Nem tétlenkedtem, hozzátettem a Nagy Kitiltósdihoz, amit tudtam. Megkerestem az amerikai korrupciós törvények egyik legelismertebb szakértőjét, Richard L. Cassint, hogy mondja el, hogyan is zajlik ez. Érdekes volt, az első emailemre óvatosan csodálkozó választ küldött: honnan tudom egyáltalán, hogy az amerikaiak kitiltottak magyarokat? Mert ez bizony szinte soha nem derül ki. Mint tudjuk, az amerikaiak ezt szeretik diszkréten kezelni, a neveket pedig törvény szerint sem hozhatják nyilvánosságra. Az érintettek pedig inkább csendben lapítanak, és nem verik nagy dobra…
Cassin pedig annyira odáig volt a történetért, hiszen ilyet még ő is ritkán hall, hogy megkért, írjam meg az FCPA blogra – meg is tettem.
És ha már itt tárgyalt Szijjártó Péter, őt is megkérdeztem, meg az amerikai külügy sajtósaiból is kicsikartam a közleményt – nos, Szijjártó volt a közlékenyebb ezúttal. Még azt is elmondta például, hogy Victoria Nuland szerint Magyarországon nincs sajtószabadság; úgy tűnik, zárt ajtók mögött nem udvariaskodnak annyira az amerikai diplomaták, mint nyilvánosan.
Közben integráltam a Facebook-és Twitter-oldalaim hírfolyamát ide a blog jobb oldali sávjába. Mindkettőn folyamatosan a sajtó és a média helyzetével, a legfrissebb trendekkel kapcsolatos szakcikkeket osztok meg. Annyi ilyet olvasok naponta, hogy bűn lenne nem megosztani a legjobbakat, de nem biztos, hogy a családomnak és a barátaimnak nem lenne nagyon hamar elege, ha mindezt a privát oldalamon tenném!
Ma pedig írtam egy beköszöntő bejegyzést ide a blogra, ami elmagyarázza, mit is keresek én itt Washingtonban. A nyolc évvel ezelőtti amerikai kalandjaimat elolvasta akkor egy tapasztalt kollégám a blogomban, és egy megjegyzése volt: nem áll össze a sztori. Nos, a blog most is inkább esszégyűjtemény, mint regény, de hátha ez segít összekötni őket.
És közben megjelent az első cikkem az American Journalism Review oldalán is!