Hartford Days – blog 2006 szeptemberétől 2007 augusztusáig

2236233365_fb62f15cdd_o

Az első blogomat 2006-ban indítottam, amikor Kellner ösztöndíjasként a connecticuti Hartfordba költöztem. Elsősorban az amerikai hétköznapokról írtam. A saját készítésű design és a fotók nagy része elveszett egy nagy NolBlog-átalakításban, a szövegek azonban továbbra is elérhetőek a hartford.nolblog.hu cím alatt.

Akkor nem írtam máshová, kizárólag erre a blogra, és minden új volt Amerikában, ezért itt nagyon sok írás van az amerikai hétköznapokról és kultúráról. Sok volt a meglepetés: a kisvárosi magyar lány került be egy évre a színvonalas és idilli főiskolára.

Három Hét Ismétlés – blog 2010 április-májusában

DSCF8474

2010 áprilisában az amerikai külügyminisztérium International Visitor Leadership Programjának keretében érkeztem Amerikába egy három hetes körútra 13 politikus és egy újságíró társaságában. A programban Washington, Philadelphia, New York, Louisville (KY), San Diego és New Orleans volt. A három hetes út alatt írt blogom a haromhet.nolblog.hu címen érhető el.

Az út során voltam egy igazi farmon Kentuckyban, ahol a kredencen a Biblia mellett fekszik a fegyver, találkoztam Bill Clintonnal az utcán, reggeliztem egy kaliforniai szenátorral, New Yorkban pedig épp a Times Square-en voltam, amikor azt fel akarta robbantani egy terrorista.

Szamárfül az elefánton – blog az amerikai elnökválasztásról

DSC_0607

A Népszabadság külpolitikai rovatában nekem jutott a feladat, hogy a 2012-es amerikai elnökválasztást kövessem. A kampány híreit összegyűjtő Szamárfül az elefánton blogot még Budapesten indítottam. 2012 októberében Washingtonba utaztam, hogy a helyszínről tudósítsak, akkor a blog hangvétele is átalakult. Beszélgettem fiatalokkal a kilátásaikról, ellátogattam a középnyugatra, és természeti csapásokban sem volt hiány: Sandy hurrikánt a helyszínen éltem át.

A blog egyben összegyűjtötte az összes, a Népszabadságnak küldött tudósításomat, riportomat és elemzésemet és az amerika2012.nolblog.hu címen érhető el!